Családfakutatás / Ménfőcsanaki Galgóczi család

Köszöntő   |   Genealógia   |   Családfakutatás   |   Családtagoknak   |   Lapajánló   |   Publikációk   |   Vendégkönyv   |   Elérhetőség

Jelenleg a Ménfőcsanaki Galgócziak és a Sajógalgóczi Galgóczyak kapcsolatát ugyan nem tudjuk dokumentumokkal alátámasztani, de a két család néhány tagjának arcvonásai olyan feltűnő hasonlóságot mutatnak, amely egyrészt nehezen írható a véletlen számlájára, másrészt Galgóczi Erzsébet műveit olvasva, már a hetvenes / nyolcvanas évektől a génjeimben érzem, hogy a családjainkat rokoni szálak fűzik össze.
Abban bízva tesszük közé az adatokat, hogy az internet és a honlap számos olvasójának segítségével előbb-utóbb sikerül ezt is tisztázni.
Amennyiben esetleg kénytelen lennék csalatkozni az érzéseimben, úgy az számomra csak Erzsébet írói nagyságát igazolná …

 

Jelen oldal és a Ménfőcsanaki Galgócziak családfája a Galgóczi Károlyné által írt: „Hlohoveci Boldogtalan, avagy a Ménfőcsanaki Galgóczi család története" című kéziratának kivonatolása alapján került összeállításra:

„A „Hlohoveci Boldogtalan” Galgóczi Erzsébet volt, aki előszeretettel írt magának leveleket. Többet is találtam a hagyatékban a nyolcvanas évekből. Galgóczi Erzsébet már a hetvenes években elkezdett foglalkozni családja történetével. Amint a kézírása is mutatja elment Galgóczra megnézni a névadó várost. A város levéltárába nem jutott be, pedig ekkor már ismerték a nevét Csehszlovákiában. Írói körúton is volt, az Úszó jégtábla című filmjéért Arany Prága díjat kapott.
Komolyan érdekelte a családja története, több írásában is találkozunk vele (Ezer év, ezer ember vagy Hűség a múlthoz). Nyilatkozatait végigkíséri az a szándék, hogy megírja az „utolsó parasztot”, benne a családja történetét, de mindig volt más téma, amit fontosabbnak tartott. Családi összejöveteleken gyakran volt szó rokonokról, időnként össze is számolták őket, 90-től 300-ig is eljutva, de ha rákérdeztem, hogy ki, kinek a rokona, vagy ki volt a nagyapjuk, esetleg a dédapjuk és annak a testvérei, arra már senki sem emlékezett.

A Ménfőcsanaki Galgócziak családfájának az összeállításánál az anyakönyvekre, adóösszeírásokra és egyéb dokumentumokra voltam utalva. A gond akkor kezdődött, amikor a csanaki anyakönyv hiányosságaival találkoztam: 
  1787 előtt Kisbarátiban, a szomszéd falu plébániáján vezették az anyakönyveket, de az
      1778 előttiek egy tűzvészben megsemmisültek, 
  Ráadásul 1833-ig a fennmaradtakban nem vezették a házasulandóknál a szülőket.

Egyetlen hiányzó adatot keresve végigtanulmányoztam a környék összes anyakönyvét (Nagybarát, Kisbarát, Écs, Révfalu, Győr – belvárosi templom). Kiírtam az összes Galgóczi/Galgóczy nevű személyt, akiket megkereszteltek, akik házasodtak vagy meghaltak …

 … A győri belvárosi anyakönyveket 1642-től vezették, de csak 1670-től tűnik fel a Galgóczi név. Kik voltak, honnan jöhettek?
Az anyakönyvekből kiderül, hogy Győr befogadó város volt. Az 1663-as török hadjárat előtt pár évvel feltűnően sok horvát nevű szülőnek keresztelték a gyermekét, akik a török elől menekülve hajóztak fel a Dunán. Győr vára a királyi Magyarország legjobban megerősített helye volt. Montecuccoli kapitánysága alatt a töröktől is megtisztult a környék. Az 1663-as török hadjárat feldúlta a Felvidéket is, amelyet pestis járvány követett. Volt miért menekülni az embereknek.
A harcok elmúltával eltűnnek a „bevándorlók és menekültek” a belvárosi anyakönyvekből, s a Győr környéki újonnan alakult községekben, hegyközségekben találkozhatunk velük. Először az adóösszeírásokban, majd az új plébániák anyakönyveiben.

Galgóczy Ádámnak - aki feltételezésem szerint azonos a győri naszádosok vajdájával – és feleségének Gáspár Annának 1671 – 1689 között kilenc gyermekét keresztelték Győrben. Egy évszázaddal később Kisbarátiban is élt egy Galgóczy Ádám és családja, így megpróbáltam a kutatásaimat ebben az irányban folytatni, összefüggést azonban mindeddig nem találtam. Ennek ellenére érdemes egy kicsit elidőzni a naszádosoknál, azaz a dunai hajózásnál: 
  „Tudjuk azt is, hogy 1691-ben a győri főkapitányság végházaiból tizenhárom 
      lovasszázad, tíz gyalogszázad, és harminckettő sajka naszádos hajdú vonult be a
      török elleni küzdőtáborba …
      Takács Sándor adatai szerint nemcsak az uralkodó, de Croy herceg táborszernagy és 
      Fleury admirális is magasztalóan szólt Horváth Ferenc ezredesről és Galgóczy
      Ádámról, a győri naszádosok fővajdájáról.” (Nagy László, Borovszky) 
  Csonkaréty Károly: Hadihajók a Dunán, valamint Szentkláray Jenő: A dunai hadihajók 
      története című műveiben nem említik Galgóczy Ádám nevét. Az utóbbiban sajnos
      éppen befejeződik a naszádosok nevének felsorolása, amikor Ádám kora kerülne
      ismertetésre.

A győri naszádosok története eddig elkerülte a tudományos kutatók érdeklődését. Talán azért, mert a dunai hadihajózás közvetlenül az uralkodónak volt alárendelve és az iratanyag a bécsi levéltárban van.
A fenti művekből megismerhetjük, hogy a dunai hadihajósok tulajdonképpen zsoldosok voltak. A zsoldjuk fejében időnként földet kaptak, s ott letelepedtek. Ha nem harcoltak, akkor földet, szőlőt műveltek, esetleg kereskedtek. Kiváltságaikat törvény szabályozta, amelyet még 1522-ben Tomory Pál harcolt ki nekik. Ennek lényegét Csonkaréty Károly így foglalta össze:
„A naszádos had, amely a királytól kapott hajóstelkeken települt meg, szabad s a nemességhez hasonló kiváltságokkal felruházott katonai szervezetet képezett. Feje a kapitány, vezetői a vajdák, tagjai a ténylegesen szolgáló és telkeket művelő naszádosok és családtagjaik voltak, akik a zsoldért és földért bármikor kötelesek voltak külföldön és belföldön egyaránt harcolni.”

A XVI-XVII. század legjelentősebb hadikikötői – Buda és Esztergom eleste után – Pozsony, Győr és Komárom voltak. Találkozhatunk még Galgóczy Ádám vajdával a Pannonhalmi apátság történetében is. 1668 körül Ádám részt vett abban a bizottságban, amelyet azért neveztek ki, hogy eldöntse Gencsy Egyed pannonhalmi apát vitás ügyét a győri főkapitányokkal. 1684-ben tanú volt Grúber János végrendeleténél, 1692-ben pedig tanúként jelenik meg a csáknémai birtokperes ügynél (A pannonhalmi Szent Benedek Rend története, Szerkesztette: Erdélyi László, Sörös Pongrác; Bp., 1902-1916, IV. kötet 312. és 518. oldal).
Fentiek alapján elképzelhető, hogy Pozsony megyében telepedett le, és így akár azonos lehet a Borovszky: Pozsony vármegye kötetében említett Galgóczy Ádámmal, aki 1755-ben a Pozsony megyei összeírásban nemesként szerepel.

 

Visszatérve az azonosított családfához, az 1696-os csanakhegyi szőlők lajstromában találkozunk Galgóczi/Galgóczy András nevével, akinek 12 kapás szőlője volt (Győr-Moson-Sopron Megyei Levéltár Győr). Csanakhegy és a falu a Pannonhalmi apátság birtoka volt. Az apátság már a törökök korában is nagy kedvezményeket adott a szőlők felújítására. Az utolsó török hadjárat (1863.) után 33 győri nemesnek és polgárnak adott 11 évi szabadságot minden fizetéstől, hogy régi, vagy újonnan szerzett szőlőiket rendbe hozhassák:
"Mi Simonsics Mátyás Gellért, szentmártoni főapát úr, adjuk tudtára mindenkinek, az kinek illik, hogy a mi csanaki szőlőhegyünk, amely a pogányság miatt igen puszta állapotra jutott, annál jobban hamarább felépüljön, az első táblában, a mező felől való táblában Győr városának tizenegy esztendeig való szabadságot engedünk. Eltelvén pedig a tizenegy esztendő, utána való esztendőben régi szokás szerint dézsmával és hegyvámmal tartozik." (P.R.T. IV. 350.p.)

A szőlők összeírásával egyidejűleg 1796-ban a apátság kiadott egy rendtartást, amelyben többek között tiltotta a hegyben, azaz a szőlőkben az állandó lakást. Ezt a tilalmat nem tudták betartani, mert fokozatosan benépesült a csanaki és az egész sokoróaljai szőlőhegy. Önálló hegyközségek alakultak ki.

Az 1720-as adóösszeírásban találunk egy Györgyöt, aki révfalusi exraneus (Győr-Moson-Sopron Megyei Levéltár / Egyházmegyei Levéltár Győr). Miután Andrásnak volt György nevű fia, így őt tekintjük a nemzedék folytatójának, ezt az is alátámasztja, hogy az anyakönyvben a neve után a „Csanakienses” kifejezés is megtalálható (Egyházmegyei Levéltár). Az adóösszeírásokban György 1750-ig megtalálható, egy időben bíró is volt. Ezután húsz év elveszett a csanakhegyi adóösszeírásokból. Legközelebb csak az 1767-es urbáriumban találunk Galgóczy Jánosra, aki hegybeli zsellérként lett összeírva.

István születési helyét és pontos idejét nem ismerjük. Miatta kutattunk a környék anyakönyveiben és fedeztük fel a XVII. – XVIII. században élt Galgócziakat. István harcolt a kismegyeri csatában (ha igaz a családi legenda, melyet Károly unokájának családja ma is őriz).
A házasság kötésekor (esküvő 1817. május 17-én) ő 26, a menyasszony pedig 18 éves volt, ezek szerint 1791-ben született. 1830-ban halt meg (oka „patécs” – valamilyen kiütéses betegség) 43 éves korában, így viszont 1787-es születési időpont adódik. A születési időpont alapján valószínűsíthetően János és Szentgyörgyi Katalin fia - a csanaki plébánia anyakönyveit „csak” 1787. szeptember 1-től kezdték vezetni.
1820-23 között 2 kapás szőlője volt, 1821-től másodosztályú háza. Gyermekei Csanakhegyen születtek.

Fia István 1821-ben született, az apja társadalmi státuszaként ignobilis vinicola van bejegyezve. 1848-ban úrbéres cselédként voltak összeírva. 1852. október 6-án felvett telekkönyvi jegyzőkönyv szerint István és felesége Horváth Julianna Csanakhegyen lakott a horgosi szőlőben. A házat és a szőlőt 1851-ben vásárolták. István 76 évesen, felesége pedig 74 évesen halt meg.

István fia Károly 1851. január 20-án született Ménfőcsanakon. Gyermekei születésekor kertészsegéd és vincellér volt Gicen, az Isten majorban. 1892-ben kelt adásvételi szerződés szerint 900 forintért Ménfőn vásárolt házat.

A XIX. század nyolcvanas éveiben elterjedt a filoxéra a sokorói hegyvidék szőlőiben. A vész ellen védekezni csak új telepítéssel lehetett (olyan alanyra oltották a szőlőt, amely ellenállt filoxérának). Károly Gicen minden oltvány után 1 krajcárt kapott, amelyből 10 év alatt összegyűlt a ménfői házas birtokra való.

A szőlők kipusztulása után a szőlőművesek egy része úgynevezett szúróipart szerzett. Felvásárolták a környező községekben a sertéseket, a helyben leszúrt állatokat aztán eladásra Győrbe szállították a húspiacra. Károly menyének, József nevű fia feleségének a rokonsága is ezzel foglalkozott. A kereskedésből összegyűjtött pénzből pedig a hitelre vásárolt föld részleteit törlesztették. Károly egyik célja az volt, hogy felkerüljön a virilisták választói listájára, ezt 1905-re érte el. Ekkor még az 1848-as törvény 1878-ban módosított változata volt érvényben, miszerint választói joga annak van, akinek legalább ¼ úrbéli telek, vagy 72 forint 80 krajcár jövedelme volt.

Fia József követte a földszerzési törekvéseit. A II. világháborúig neki „sikerült” 18 holdat összegyűjteni, amiről Galgóczi Erzsébet műveiben is olvashatunk.

Galgóczi Erzsébet József és felesége Kelemen Katalin hetedik gyermekeként született, őt még három testvér követte. Ménfőcsanakon az elemit, Győrött a Római Katolikus Polgári Iskolát, és a Győri Magyar Királyi Állami Tanítóképző Intézet és Leánylíceumot végezte. 1950-1955 Színművészeti Főiskola dramaturg szak hallgatója. Első önálló otthonát Budapesten 1965-ben kapta, 1976-ban vásárolt lakást a budai Nap utcában, itt élt élete végéig. 1989. május 18-án hazautazott a régi szülői házba Győr-Ménfőcsanakra, két nap múlva váratlanul itt érte a szívinfarktus. Síremléke a ménfőcsanaki temetőben található.

 

 Az oldal készült:
               2005. augusztus 27-én, Galgóczi Erzsébet születésének 75. évfordulóján …

 

Az összegyűjtött és rendelkezésemre bocsátott  anyagokat ezúton is köszönöm Galgóczi  Károlynénak – aki  jelenleg nyugdíjas könyvtárosként Ménfőcsanakon,
a Bezerédj  kastély  Galgóczi  Erzsébet  emlékszobájában  dolgozik  –  a  „nagy
család”  minden tagja nevében …                                                                                      

A honlap szerkesztés alatt és folyamatosan módosul.
This site is, and always will be under reconstruction.

_____________________________________________________________